2020. június 26., péntek

Az új Energia Vámpír: Digitális Oktatás?



Legújabb mini felmérésben azt vizsgáltam a facebookos kitöltők között, hogy élték át az általános iskolai és óvodai szinten a digitális oktatást. 3 óvodás és 11 iskolás szülő segített az elemzésben, akiből 9 esetben anya 5 esetben apa vagy más rokon adta meg a válaszokat kérdéseimre.

A gyerekek jóformán szülőkkel voltak otthon mindössze 20 százalék akik más rokonnál tanulhattak online.

Szorgalmasan elkészítette a többség a kiadott tananyagokat, de viszont az elkészítők 50 %-a nem tudja, hogy gyermeke meg is értette e. 3an válaszolták mindössze azt, hogy igen megértette, de nem találta fontosnak elkészíteni.

Kitöltők 64 százaléka úgy érzékeli, hogy van olyan amit nem sikerült megtanítani és van olyat amit sikerült. Mindössze 3an vélekedtek úgy hogy semmi gond nélkül sikerült volt átadni a leckét, és mindössze egy ember volt, aki bátran bevallotta, hogy bizony, ez neki már kínai.

Az hogy fejlődött e gyermekük ezen időszakban, elég vegyes válaszok érkeztek. Fele kitöltő még nem látja ennyi idő távlatából, másik félből  2 kivétellel úgy gondolják, hogy fejlődött a gyermek.

A kitöltők 80 százaléka, az iskolások közül 1 kivétellel( aki a hármasnak is örül) próbálták a gyermekükből kihozni a legjobbat, addig tanulni amíg 4 és 5 jegyeket nem szerez otthon. Viszont ez a többségnek sok energiát elvett, a 35 % viszont annyira nem viselte meg.

Egy valamit felejtettem el megkérdezni: hogy szeretnék e ha suli helyett ez lenne e a jövőben...

2020. május 31., vasárnap

Visszafordul a kocka

Első bejegyzésemet úgy kezdtem a vírussal kapcsolatban, hogy fordulni látszódik a kocka. Azóta meg is fordult hála Istennek nem oly nagy mértékben mint máshol, viszont május végére már az is visszafordulni látszódik.

Ezzel a bejegyzéssel zárom a vírus májusi időszakjánák és vírusi statisztikának a végét.

Míg a korlátozások előtt 1982 aktív fertőzött volt, addig május utolsó vasárnapjára már csak 1203. Nagyobb arányban van viszont a gyógyultak száma, mert május elején még 625 volt, az május végén már több mint háromszor annyi 2147 főről beszélhetünk.

A heti mutatók részletes változóiban látjuk is hogy miért. Május 1. hetében kiegyensúlyozott volt a mérleg,  addigra május 2. hetére már megközelítette a gyógyultak száma a dupla annyit, mint a fertőzöttekét. a további enyhítések után, kicsit visszaesett a mutató, azonban május 4. hetére már több mint háromszor annyi ember gyógyult meg, mint amennyi megfertőződött.

A fertőződés hetenkénti terjedésének csökkenése részletessebben látszódik, az 5 legfertőzöttebb megye esetében. A korlátozások további enyhítése után,  volt amelyik megyébe vagy városba még nőtt előző héthez képest a fertőzöttek száma, azonban május 4 .hetére mindenhol visszaestek az aktív megfertőződések száma.
 Ami csak kis mértékben változott az az elhunytak száma. Első héten heti 70 elhunyt volt, a további hetekben pedig maradt az átlag 40 elhunyt személy. Remélem a jövőben ez is teljesen átfordul.

És azt is hogy ez egy korszak vége.
 

2020. május 18., hétfő

Nagyon szeretlek, nekem csak te vagy.

Elkészült az első minifelmérésem, a szerelmes versek témájában, avagy van e még divatja. Azt kiderült belőle hogy volt, és még lehet , hogy lesz.

A felmérésben 3 férfi és 12 nő vett részt névtelenül, javarészt facebookos profilok mögül és ismertségi kör alapján. Nem lehet mondani hogy nem tapasztalt kapcsolatban levőkről van szó, mert az átlag együttélés 5-10 év volt de ezen felül még akadt,16 20 és 38 éve párkapcsolatban levő is.

A válaszadók ötöde 1 éven belül kapott szerelmes verset, és itt volt a 38 éve kapcsolatban levő hölgyemény is. A válaszadók másik ötöde viszont nem tudja, vagy soha nem kapott. A többség 9 személy, akik közöl voltak 3 férfiú válaszadónk is, több éve már hogy kaptak vagy írtak szerelmes verset.

Mindösszesen viszont csak hárman 1 férfi és 2 nő, szeretne szerelmetes verset TALÁN kapni vagy írni, a maradék 12 fő pedig egyértelműen szeretne a jövőben szerelmes verset a kezében fogni.

S hogy mi volt a nagy tanulsága ennek a felmérésnek? A legegyszerűbb szerelmes vers amire egyik női válaszadónk emlékszik, az nem más volt mint: Nagyon szeretlek, nekem csak te vagy.

Olykor ennyi is elég.

2020. május 2., szombat

Az első enyhítés előtt

Sokat változott a helyzet a korlátozások tilalma óta. Mind a fertőzések, mind az elhunytak, mind a gyógyultak száma  nőtt. A következő adatok 2020.04.14-től 2020.05.02-ig a koronavirus.gov.hu alapján kerültek feldolgozásra.

De jól látszik, hogy a fertőzöttökhez képest, jóval kisebb körben vannak elhunytak, és az is hogy a gyógyultak napi száma olyakor megközelíti a fertőzöttek számát.

Míg első bejegyzésemben a gyógyultak és az elhunytak száma egyenlővé vált, azóta jelentősen megnőtt a gyógyultak száma, a legnagyobb ütemben a 3 változó közül, mostanra már majd kétszer annyi gyógyult van mint elhunyt.




A jelenlegi fertőzöttekhez képest is sokat javult az összkép. JELENLEG 1 982 fertőzött van, majdnem 1 000 fővel kevesebb az eddigi összmegbetegedésekhez képest.








Továbbra is Budapest jár az élen a megfertőződésekben, azonban százalékos arányban nem itt volt a legnagyobb megfertőződés. Komárom megyében több mint ötször annyi, Zala megyében több mint háromszor, Fejér megyében pedig több mint kétszer annyi megfertőződés volt április 17. hez képest. Egyetlenegy megyében, VAS MEGYÉBEN NEM VOLT AZÓTA MEGFERTŐZŐDÉS.

Az első enyhítés előtt így állunk.


2020. április 23., csütörtök

Akikre jelenleg ártalmas

Azon információkból lehet legtöbbet megtudni, hogy kik a veszélyeztetebbek, ha megnézzük az elhunytak életkorát és betegségeit.

A következő adatok a mai napig 2020.04.23-ig való elhunytak betegségeiről a koronavíruson kívül és az életkoráról készültek a koronavirus.gov.hu oldal alapján.

Ahogy nő az életkor egyre több az elhunyt, de 81-90 év között volt a legmagasabb, a létszám majd egy harmada. A legfiatalabb elhunyt 38 éves férfi 2 vagy 3 betegsége volt még a víruson kívül,  legidősebb elhunyt 99 éves nő 2 vagy 3 megbetegedésben.


2 vagy 3 betegségben levők hunytak el a legtöbben: 135 -en. Ezt több mint az összes elhunyt fele. 1 betegségben voltak a legkevesebben, több betegségben is 62-en. Nincs adatunk 7 személyről.

A legrészletesebb grafikon betegségben szenvedők életkor és nem szerinti megosztásban, részletesebbnek látjuk ezen számokat. 61 - 70 év között indul emelkedésnek, 81-90 év között tetőzik, és bár jelentősen visszaesik 90 év fölött, azonban így is több van mint 60 év alatt. Az is látszódik, hogy nem érinti jelentősebben egyik nemet a megbetegedés, arányaiban csak kicsivel van több férfi elhunyt, mint nő.

A betegségek közül a MAGAS VÉRNYOMÁS tűnik ki legjobban, az összes megbetegedéshez képest TÖBB MINT A FELE, de fontos megjegyezni, önmagában ez nagyon ritkán 6 esetben volt ez a tünet, a többihez mint társult más megbetegedés is. Illetve itt azért az látszódik, hogy a nők többen szenvedték ezt a betegséget más betegségekkel együtt, mint a férfiak.

Még egyszer őszinte részvétem a hozzátartozóknak, remélem senkit nem bántottam meg a szavaimmal.

2020. április 17., péntek

Budapest, Budapest, de csodás...és koronás.

Bár Budapest közel sem akkor mint Magyarország, de annál nagyobb a lakosságtömörülése. Ma reggelre már az ország felének fertözöttjeinek számát a fővárosunk teszi ki.

Az adatok 2020.04.06-tól 2020.04.17-ig mutatják meg Hazánkban a koronavirus.gov.hu oldal adatai alapján.

A legnagyobb változás azonban csak létszámban történt meg,  566 regisztrált fertőzöttel növekedett. Igaz, hogy majd háromszorása emelkedett, viszont FEJÉR MEGYÉBEN volt százalékos arányban a legnagyobb emelkedés, több mint ötször annyi mint az 11 nappal ezelőtt.

A fertőződések napi változóiban megyékre bontva is világosan látszik, hogy Budapesten a legmagasabb a fertőzés, élesen csúcsra tör benne a pesti úti idősek otthonában történtek. Ebből egy nap kivétel ÁPRILIS 12-e, amikor is BAZ megyében volt a legnagyobb napi fertőzödés, se előtte sem utána nem mutattak ekkora fertőzöttséget ott a számok.

A napi összfertőzések számában is főként a pesti úti idősek otthona megbetegedése tükröződik. Utána csökkenő tendencia látszódott, de miután 50 alá bement a létszám, elkezdett emelkedni és ma már újra 100 feletti fertőzés volt látható.

FONTOS KIEMELNÜNK, hogy ezekbe a számokba benne vannak a már meggyógyultak és elhunytak adatai, de enélkül a jelen igazolt megfertőzöttek száma 1 400 fő.

2020. április 13., hétfő

Fordul a kocka

Míg egy héttel ezelőtt hazánkban a koronavírusból gyógyultak száma majd kétszer annyi volt , mint az elhunytak száma, ez a mai nap reggelére kiegyenlítődött.
A bejegyzés 2020.04.06 reggeltől 2020.04.14. reggeli a koronavirus.gov.hu MAGYARORSZÁGI adatokat dolgozza meg.

Sajnos az április 06.-ai előtti arány felbillent, és majdhogynem kétszer annyi lett az elhunytak száma, mint a gyógyulóké. Ez elég volt ahhoz, hogy a mai nap reggelére kiegyenlítődjenek a létszámok.

Megnőtt a halálozások száma, 10 alá napi szinten alig tudott menni, és most már három napja is inkább fölötte van, mint alatta.
JELENTŐSEN csökkent a gyógyultak száma, annak ellenére hogy április 08-án  10.-én nem hogy fölényben voltak, de igen magas gyógyulási arány látszott kibontakozni.

Ezzel szemben most már ott tartunk, hogy az is elég csoda ha 2-3 napi ember meggyógyul a vírusból.

Őszinte részvétem az elhunytak hozzátartozóinak.